A 4S Street egykori billentyűse és dalszövegírója, Mihály Csaba új fejezetet nyitott életében. A zenekarból való távozása után szólóelőadóként nemcsak zenei, hanem lelki értelemben is közelebb került önmagához. A hit, az elengedés, a veszteségek feldolgozása és az erdélyi gyökerek mind meghatározó szerepet kapnak dalaiban, amelyekkel egyre őszintébben szólítja meg a közönségét.
Fotó: Kelemen Kinga
A hit, mint iránytű
– A hit rendkívül fontos szerepet tölt be az életemben. Számomra ez nem csak a vallásról szól, hanem egy olyan biztos pontról is, ami erőt ad a legnehezebb időszakokban is. Persze ez nem egyik napról a másikra alakult ki, hanem az elmúlt pár év során fogalmazódott meg, aztán pedig mélyült el bennem. Mára már a döntéseimre és a gondolkodásomra is nagy hatással van. Szerintem a hit ott van mindenkiben csak a megfelelő pillanatban kell megvizsgálni és magunkévá tenni. A “Nincs harag” az első találkozás önmagammal – mondta a fiatal tehetség, aki szerint az újrakezdés valójában új állomás. Ma már megható üzenetek sokasága veszi körül, ami erőt ad neki ahhoz, hogy ne térjen le arról az útról, amin nemrég kezdett el járni.
– Azt szoktam mondani, hogy Csabikából lassan Csaba lett. Az elmúlt évek alatt sikerült kibékülnöm a gyermeki énemmel, mmár nem akarom mindenáron bizonyítani, hogy mit érek, inkább igyekszem önazonosan élni és alkotni. Azt hiszem, ez az egyik legnagyobb változás bennem. A cél, hogy a hallgató úgy érezze, hogy róla szól, én pedig közben tudom, hogy rólam is. Az sem utolsó dolog, hogy az ember édesanyja nem csak azért hallgatja meg az adott zenét, mert az ő fia írta – tette hozzá büszkén.
A változás és az önazonosság ötvözete
A zene dallama a videoklip és a dalszöveg együttállásának okán az az érzés fogott el, hogy jobban láttatja önmagát mint eddig, ezáltal a tehetsége is jobban kibontakozik. Kíváncsi voltam arra, vajon ezt ő is így éli meg?
– Igen, abszolút! A szólóutamon sokkal szabadabban tudom megmutatni azt, ami bennem van. A dalaim személyesebbek lettek, közelebb állnak ahhoz, aki valójában vagyok, ezért talán őszintébben is tudnak megszólítani másokat. Nem váltam új emberré, csak közelebb kerültem ahhoz aki valójában vagyok. Ami talán sokak számára ijesztő lehet ebben a szakaszban az a vele járó félelmek és olykor a kilátástalanság szülte negatív gondolatok, érzések. Ezekkel én is megküzdöttem, ahogy mondani szokták: megvívtam a harcot a démonaimmal. Természetesen nem voltak egyszerűek ezek a változások, de egy idő után inkább építettek, mint megtörtek. Ez egy játék amiben egyre magabiztosabban lépünk egyik mezőről a másikra – fogalmazta meg személyesen azt az életszakaszt, amin jelenleg keresztülmegy.
– A lezárást, mint lelki folyamatot megelőzte egy megérzés. A testem számtalanszor jelzett, de akkor még nem értettem az üzeneteit. Egy idő után azon kaptam magam, hogy vannak olyan gondolatok, amik állandóan ott kavarognak a fejemben, mégsem tudok mit kezdeni velük. Próbáltam figyelmen kívül hagyni őket, de ez végül oda vezetett, hogy lelkileg és fizikailag is elkezdtem rohamosan leépülni. Ekkor hasított belém a valódi felismerés és született meg az a döntés, hogy mennem kell, mert ez már rég nem szolgál. Megtettem az első lépést, kimondtam hangosan, amit évekig elnyomtam magamban. Összecsomagoltam és elindultam haza. Talán itt éreztem életemben először azt, hogy vannak határok, amiket képesnek kell lennem meghúzni.
Erdély, mint inspiráció
A gyergyói fiatal klipjeiben egyértelműen észrevehető Erdély szeretete. A gyönyörű fenyvesek és a csodálatos hegyek inspirálják őt az alkotás folyamatában, ez pedig nem csak vizuálisan, hanem a dalszövegben is felbukkan. A Kicsiny Hazánk és a Levegő című zeneművei vizuális megalkotása során Csaba nagyot álmodott, előbbinél zongoráját 1100 méteres magasságba szállították fel, utóbbinál pedig a Gyilkos-tó sziklaszirtjére került fel a nagyméretű hangszer.
– Írtam már dalt a Svájci-Alpok lábánál, egy gleccsertó partján, és több számos lenyűgöző, helyen is. Mégis azt érzem, hogy a legmélyebb és legtöbbet mondó dalaim itthon, ebben a környezetben születtek. A fenyvesek, a hegyek különleges nyugalmat és biztonságérzetet adnak, ami segít elcsendesedni és igazán befelé figyelni. Erdély, Székelyföld, identitás, hagyomány – ezek mind rengeteg értéket ruháznak ránk, amit később saját magunk képére kell formálnunk. Számomra ezek az értékek nem olyasvalamik, amiket meg lehet tanulni, hanem amivel az ember együtt születik. Az őseink örökségét visszük tovább a gondolkodásunkban, az értékrendünkben és a szülőföldünkhöz való kötődésünkben. Büszke vagyok arra, hogy ezt az örökséget a dalaimon és a videóklipjeimen keresztül is megmutathatom – részletezte a gyergyószentmiklósi zenész, majd rátért a zongora utaztatásához kapcsolódó projektre is.
– Elsősorban az motivál, hogy megmutassuk Gyergyószentmiklóst, mint Ifjúsági Fővárost ( A 2026-ban első alkalommal meghirdetett Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa címet Gyergyószentmiklós nyerte el Cegléddel karöltve - a szerk.) és a város környékének különleges természeti értékeit. Olyan helyszíneket keresünk, ahol egy zongora teljesen szokatlan látvány, és ettől a zene még erősebb élményt ad. Ez azonban hatalmas kihívás az egész csapat számára. Egy dolog kitalálni egy merész helyszínt, és egészen más oda valóban eljuttatni egy zongorát. A megvalósítás mindig rengeteg szervezést, időt és energiát igényel. Óriási segítséget jelent számomra Simon László vezette Multisalva Hegyimentő Egyesület csapata, akik teljesen önzetlenül álltak a projekt mellé. Az első perctől kezdve azt éreztetik velem, hogy nincs lehetetlen, így egyre bátrabb helyszíneket merünk megálmodni. Ahhoz, hogy a zongorát fel tudjuk emelni a Gyilkos-tó sziklapárkányára már nagy teljesítményű munkagépre is szükség volt, és olyan emberek csatlakoztak a megálmodott ötlethez, akik távolról sem ismerik a lehetetlent, és azonnal felajánlották a segítségüket. A további helyszínekről egyelőre nem árulhatok el többet. Remélem, minden hónap végén sikerül majd egy újabb különleges helyszínnel és egy új zenei élménnyel meglepni a közönséget - számolt be a nem mindennapi kezdeményezésről.
Kulisszatitkok és lélekgyógyÍtás
Minden művésznek megvan a saját alkotási módszere, ez általában a külvilág kizárásával, a teljes átszellemüléssel kéz a kézben jár, de az egyén személyiségéhez szabottan. Érdekelt, vajon neki mi a hatásos, bevált technika?
– Szerintem az alkotás folyamatában ismerni kell a körülményeket. Ezáltal válik hitelessé az alkotás és vele együtt az alkotó is. Én úgy hiszem, hogy akkor tud erős lenni egy dal, ha az előadás pillanatában fel tudjuk eleveníteni az alkotás perceit is. Ebből születnek később olyan végeredmények, amik – és ezt művészeti ágtól függetlenül mondom – képesek lelkeket gyógyítani. Én eszerint próbálok elmélyülni a művészetben, vagyis az én esetemben a dal és zeneszerzésben. Minden egyes hangnak elképzelek egy teret, legyen az egy stadion, színpad, a rádió vagy akár egy mini dalpremier a családnak, barátoknak itthon a négy fal között – mondta, majd hozzátette azt is, hogy a dalszövegírás számára sokkal nagyobb kihívás, mint zenét szerezni, a szöveget ugyanis hajlamos túlgondolni.
– Több zenei hang és belőlük felépülő dallam van a fejemben, mint betű és azokból alkotott sorok. Így erre a folyamatra több időt és energiát kell fordítanom – ismertette Csaba, aki a popzenén túl már a klasszikussal is elkezdett foglalkozni a nyilvánosság bevonása előtt is.
– Ötéves koromtól egészen a húszas éveim elejéig a komolyzene állt az életem középpontjában. Egyik zeneművészeti intézményből a másikba vezetett az utam, egészen a Zeneakadémiáig. A popzene viszonylag későn talált meg, de mindig is vonzott. Az első meghatározó élmény számomra Yiruma River Flows in You című műve volt, amely teljesen új hangzásvilágot nyitott meg előttem. Ezután Yanni, Ludovico Einaudi és Yann Tiersen zenéit kezdtem játszani, és volt olyan nyár, amikor szinte kizárólag ezekkel foglalkoztam. A klasszikus, kötelező repertoárt teljesen háttérbe szorítottam, mígnem néhány héttel a tanévkezdés előtt ráébredtem, hogy abból még semmit sem készültem. Végül napi 5–6 óra gyakorlással, néhány hét alatt megtanultam az összes kötelező darabot. A saját szólóprojektem is ebből a két világból táplálkozik: a pop és a klasszikus zene ötvözéséből, amit leginkább modern klasszikusnak neveznék. Jó érzés volt ebben az új irányban újra visszatérni a komolyzenei kihívásokhoz, de már a saját elképzeléseim szerint. Ma azt keresem, hogyan találhatja meg a klasszikus zene a legtermészetesebb helyét a dalaimban és a zongoraműveimben.
Lezárás: veszteség vagy újrakezdés?
– A lezárást, mint veszteséget, annyiféleképpen éljük meg, ahány formában megjelenik az életünkben. Lehet egy osztálytól való búcsú az érettségi után, egy szakítás, egy válás, egy barátság vége, egy munkahely elvesztése, egy költözés, vagy éppen egy szeretett ember halála. Bár ezek a helyzetek merőben eltérnek egymástól, a veszteség érzése sokszor ugyanaz. Ilyenkor hajlamosak vagyunk kívülről nézni önmagunkat, és akár belebújni az áldozatszerepbe. Sajnos ezek közül több veszteséggel is viszonylag korán találkoztam. Idővel azonban megértettem, hogy nem maga a veszteség a legfontosabb, hanem annak a kezelése, végül pedig az elengedése. A gyászra időt kell adni, azt nem lehet átugrani. Viszont éppen ezek a nehéz időszakok erősítik meg az embert lelkileg, és adnak egy olyan belső stabilitást, amit másképp talán nem is lehet megszerezni. Nálunk, Székelyföldön azt mondják: a fiatal fenyőt a szél hajlítja, de ettől erősödik meg a törzse. Azt hiszem, az emberrel is így van. A megpróbáltatások nem feltétlenül azért vannak, hogy megtörjenek, hanem hogy megtanítsanak szilárdan állni. Hogy ki mennyi idő alatt tud talpra állni, az mindig függ a veszteség természetétől és az élethelyzettől. Alkotóként mindig nagy segítséget kaptam a zenétől abban, hogy kellőképpen meg tudjam gyászolni azt, ami többé már nem képezi az életem részét. A dalszerzés számomra nemcsak önkifejezés, hanem egyfajta lelki feldolgozás is, amely segít megérteni, elfogadni és végül elengedni azt, amit már nem vihetek tovább – zárta gondolatait az erdélyi tehetség.
