Kezdőlap » Interjúk » Mikola Gergő: „Ez tud egy misszió lenni”

Mikola Gergő: „Ez tud egy misszió lenni”

A Jászai Mari Színház Soós Imre díjas színészének nem kezdődött zökkenőmentesen a pályája, de kitartásának köszönhetően végül elérte célját. Több színházat is megjárt, de végül Tatabányán találta meg igazán önmagát.

Mit gondolsz, mi lehet az oka, hogy a színművészetire csak nyolcadik próbálkozás után vettek fel?

– Nagyon egyszerű, nem voltam még készen. Nagyon gyermekien gondolkodtam. A második sikertelen felvételim után különböző színházaknál próbálkoztam. A dráma tagozat után dolgoztam egy évet a Miskolci Csodamalom Bábszínházban, ahol nagy meglepetésemre rögtön leszerződtettek bábszínésznek. Nagyon odafigyeltek rám, tanítottak. Ez egy nagyon hasznos periódusa volt az életemnek. Az évad második felében meghallgatás volt a Miskolci Nemzeti Színházban, ott bekerültem a Jézus Krisztus Szupersztárba, majd szintén meghallgatás útján a Madách Színház stúdiósa lettem. Minden évben próbálkoztam a színművészetin. Próbáltam minden tudást magamba szívni a színházakban, de mivel nem mesterek vezettek nagyon sok klisé is rám ragadt. A negyedik próbálkozásomnál például szerintem ez volt az egyik probléma, hogy bizonyos esetekben nagyon modoros voltam. Végül nyolcadik nekifutásra- minden rostát többszörösen megjárva – Novák Eszter bizalmat szavazott nekem, jó alapanyagnak talált és elkezdhettem a színművészeti berkein belül 5 éves tanulmányaimat zenés színművész szakon.

Mindig ilyen kitartó vagy?

– Abban, amit nagyon szeretnék, abban igen. Egyébként nekem is vannak linkebb időszakaim. Ez már nagyon fiatalon, az általános iskolában eldőlt. Valahogy a színház, a színházművészet bekopogtatott az életembe és hiába voltam megyei válogatott futballista, azonnal tudtam, hogy a színházat választom a sporttal szemben. Talán lehet azt mondani, hogy ez volt a nagy álmom.

Melyik volt az első darab, amiben játszottál?

– A kezdeti próbálkozások közül talán az egyik legemlékezetesebb a Madách Színház stúdió színpadán történt.  A Márió és a varázsló című előadásba kellett beugranom, az egyik matróz szerepébe. Külön zárt jelenetem volt Mácsai Pállal, aki Cipollat alakította. Az egy mérföldkő volt az életemben. Azt éreztem, hogy ez már egy lépcsőfok , hogy ebből akár lehet is valami.

Melyik volt az a karakter, amelyikkel a legjobban és amelyikkel a legkevésbé tudtál azonosulni?

– Ez nagyon nehéz kérdés. Egy színésznek az a feladata, hogy valahogyan mindig dűlőre jusson a szerepével, akár negatív, akár pozitív figurát játszik, akár kicsit, akár nagyot. Ha nem szereted, akkor sokkal kevesebb az esélyed rá, hogy  jó legyél benne, hogy valósan be tudd mutatni annak a szerepnek az igazságát. Vannak könnyebb szerepek, amik jobban passzolnak egy színész személyiségéhez és vannak azok, amikkel nagyon meg kell harcolni. Általában minél nagyobb a harc annál jobban megszereti a színész a szerepét, hiszen az út is nagyobb lesz melyen saját magáról is sokat megtudhat az ember.

A 2023/24-es évadban volt a Farsang című előadás, amiben én játszottam  Király Attila (Nae Girimea,borbély és felcser) szolgáját. Ez egy nagyon klasszikus, szinte comedia de l’arteba hajló szolgafigura. Nagyon nagy harcot vívtunk egymással a szerep meg én, nagy menet volt. Felejthetetlen estéket jelentett számomra az Amadeus Pécsett, de hála Istennek sok olyan szerepen vagyok már túl, melyek kellemes emlékeket ébresztenek bennem.

Király Attila és Mikola Gergő a Farsang című darabban, Fotó: Sipos Zoltán, Forrás: Jászai Mari Színház

Mi inspirál a mindennapi munkád során?

– Az emberi természet megismerése. Leginkább ez. A színész életében jönnek-mennek szerepek és valahol mindegyik különbözik, de ugyanakkor mindegyik hasonlít is egymásra abból a szempontból, hogy hús-vér embereket kell bemutatnod. Mindig rá is csodálkozok, hogy hogyan működünk mi emberek. Ennek a rácsodálkozásnak a keresése, megélése és reprodukálása, előadása motivál. Ez szerintem nagyon izgalmas, nagyon fárasztó dolog, de ez a jó értelemben vett fáradtság.

Mi a kedvenc darabod magánemberként, és mi az, amit a legjobban szeretsz színészként?

– Nincs konkrét kedvencem. Egy jó darab ismérve, hogy időről időre előveszik a színházak és próbálják új köntösbe bújtatni, ahogy addig még nem láthattuk. Inkább a jelenlegi legmeghatározóbb színházi élményemről beszélnék. A színházzal kint voltunk  New Yorkban és megnézhettük a Hamilton című musicalt, ez nálam magasan a TOP. Én ilyet még nem láttam, ez egyszerűen korszakalkotó, csodálatos előadás, most ez nálam a best of, már valamivel több, mint két éve.

Tudod, amikor beülök megnézni egy előadást, akkor igyekszem kint hagyni a színészt és csak egy egyszerű nézőként befogadni a látottakat. Ha hat rám egy előadás, akkor engedem is, hogy hasson. Ha ez elmarad, akkor lehet bármilyen mondanivalója egy produkciónak, nem fog megszületni a csoda, amit mi katarzisnak hívunk.

Korábban említetted, hogy a tatabányai színház az más. Mire gondolsz, miben más, mint a többi?

– Nehéz lesz nem elfogultan válaszolnom! Talán azzal kezdeném, hogy az évek alatt sikerült egy olyan családias környezetet létrehoznunk, ami nem megy a munka rovására, de mégis komfortos benne dolgozni. Ha munka van, akkor mindig mindenki a legmagasabb szakmai tudásával próbál teljesíteni. Sajnos tapasztaltam más színházakban, hogy ez nem mindig evidencia. Sokszor nem egyeznek a társulati szempontok az igazgató,  az igazgatóság elvárásaival, ami nagyon romboló hatással tud lenni egy társulat egészére. Szerencsés helyzetben vagyunk mi most ebből a szempontból. 

A másik fontos dolog pedig az,  hogy minőségi kultúrát vigyünk egy városba, annak agglomerációjába, ami eddig nem feltétlenül a kulturális életéről volt híres. Ez tud misszió, közös ügy  lenni egy színész, egy társulat  életében. Talán ennek is köszönhető és talán ma már kijelenthető, hogy felkerültünk az országos színházi térképre.

A családod munkás emberek lévén azt vallották, hogy legyen egy biztos szakma a kezedben, amikor elkezdtél a színészettel kacérkodni, ők támogattak benne?

– Igazából nem volt nagy felhajtás a továbbtanulásommal kapcsolatban. Ahogy említetted anyám és apám is munkásemberek voltak, gyárban dolgoztak. Fontos szempont volt számukra, hogy egy biztos szakma legyen a kezünkben amivel megvethetjük lábunkat a világban. A művészet, a szellemi munka nem volt a mindennapok része az életükben. Korán kiderült számomra a testvéreim példáján keresztül, hogy én nem szeretnék klasszikus értelemben egy szakmát tanulni. Mást akarok. Vonz a tánc, az ének, a színészet. Szerencsémre éppen a pályaválasztásom idején indult a Zrínyi Ilona Gimnáziumban irodalom-dráma tagozat. Apám elkísért a felvételire, ahol már ő is büszkén húzta ki magát, amikor a jövendő tanáraim gratuláltak neki a fiukhoz. Felvettek és innentől kezdve minden ment a saját útján. A szüleim nem is nagyon értették, hogy mit csinálok, mi történik ott bent velem. Eljöttek, megnézték az előadásokat, büszkék voltak rám, és ez időközben valahogyan kinőtte magát.

A tágabb családi körben sem volt olyan, aki színészettel foglalkozott?  

– Senki. A művészetekhez talán csak nagyapámon keresztül csatlakozunk, akinek volt otthon egy hegedűje, amit néha elővett és játszott rajta.

Mennyire befolyásolja a közönség azt a darabot, amit éppen előadtok, színpadon játszotok? 

 – Nagyon nagy mértékben, és különösen igaz ez ha vígjátékot játszunk. Attól nincs rosszabb, amikor az ember egy szórakoztató darabot játszik, és nem nevet a néző. Az egy borzalmas érzés, akkor valami rosszul történik a színpadon. Ezért várjuk minden egyes premier előtt a nyilvános főpróbát, ahol már néhány ember beülhet a nézőtérre és mint egy tesztközönség megtekintheti az előadást. Nagyon tanulságos tud lenni. Fel tudjuk mérni, hogy az amit a próbateremben gondoltunk működik-e a színpadon. A néző nagyon pontosan be tudja állítani egy előadás tempóját, ami egy vígjáték esetében meghatározó, hiszen befolyásolja, hogy valami poén lesz-e , vagy sem.

Mikola Gergő a Gloria című darabban, fotó: Sipos Zoltán, forrás: Jászai Mari Színház

Mit gondolsz, ki támogat téged a legjobban?

– A feleségem, Németh Eszter. Ő is színházi ember, táncos-koreográfus. A Győri Balettben kezdett, majd több évadon keresztül a társulat tagja volt. Jelenleg a Győri Nemzeti Színház tagja ahol koreografál is. Tatabányán is többször dolgozott koreográfusként, A Csoportterápiát és az általam rendezett Te édes de jó vagy, légy más! című musicalt is ő jegyzi.

Jelen helyzetben el tudod képzelni azt, hogy ha az élet úgy alakul, akkor másfelé orientálódj?

– Olyat nem mernék a mai világban – amikor minden bizonytalan – kijelenteni, hogy én életem végéig csak ezt csinálom. Bármikor alakulhat úgy az ember élete, – akár önhibáján kívül – hogy változtatnia kell. Akár azért, hogy életben maradjon, akár azért, hogy a szeretteinek egzisztenciálisan jó körülményeket tudjon biztosítani. A színházat szeretem, a színészetet is, ezzel szeretnék foglalkozni a jövőben, de az élet mostanában nagyon bizonytalan és kiszámíthatatlan. Bármi történhet és akkor újra kell osztani a lapokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük